2018. január 8., hétfő

Elkezdtem.......


Azt hiszem én sem vagyok kivétel - bár a tavalyi fogadalmamat nem teljesítettem -, ebben az évben is megfogadtam, hogy mind a 6 mintát kivarrom -az előző bejegyzésben mutattam a képet.
Elkezdtem, sőt ki is varrtam az elsőt, illetve másodikat, ,mert egyet még tavaly előtt megcsináltam.



Itt tartok most, már csak a végső formába öntés van hátra.
Jól megkínlódtam vele, hisz alig van egy kis árnyalatnyi eltérés a színek között, van amikor még mesze is vannak egymástól az azonos szimbólumok.
Itt ott bizony el is tévesztettem, de szerencsére nem feltűnő, és csak én tudom 😊
De nem adom fel 😉

Most egy kicsi pihenő következik, na nem a varrást hagyom abba, csak kevés a fonalam, és az egyik színből nem kaptam utánpótlást.
Most egy kicsit hardangerezek.

A hétvégén pedig egy barátnős wellness lesz. Még decemberben befizettünk a Zsóri fürdőbe egy nyugdíjas, 3 napos pihenést.
Az elmúlt időszakban sokat dolgoztam, elfáradtam, meg különben is " mert megérdemlem ", nem igaz?
Saját magamtól magamnak születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándék.
Majd megírom milyen volt, megpróbálok fényképezni is.

Köszönöm, hogy nálam jártál.

2018. január 1., hétfő

Elmaradás


Ismét eltelt egy év,  furcsa hogy már  2018-t írunk.
Néhány gyertya szalagját ma tudtam összevarrni, a gépem már "meggyógyult", de csak ma volt időm a befejezésre.
Az a gyertya, ami egyedül van a képen,már 1 hete lefényképeztem, de úgy eltettem, hogy sehol sem találom.



A zsebkendőtartót is félbe kellett hagyni karácsony előtt,de végre befejeztem.


Mire jó a szilveszter éjjel? Néhány apróság elkészítésére :).
Levendulával töltött párnácska, könyvjelző, hűtőmágnes.



Köszönöm, hogy nálam jártál.

2017. december 31., vasárnap

BUÉK!

Kedves Blog Barátaim!


Kívánom, hogy az új évben minden, amit szeretnétek, magatoknak, családotoknak, sikerüljön.
Egészség, békesség, boldogság, szeretet,bőség legyen jelen az életetekben.
Kívánok Nektek a jövő évre is sok szép hímzést / ezután is osszátok meg velünk /.







Köszönöm, hogy nálam jártál, velem voltál egész évben. Szeretettel várlak 2018ban  is.


Magamra is gondolva

Elmúlt a karácsony, lassan az évnek is vége.
Minden évben elhatározom, magamnak is készítek díszeket a fára, természetesen ebben az évben is elmaradt, de.....
A két ünnep között csináltam kettő hardanger díszt / jön még a folytatás is /,  az új anyagból készítettem, amit most kaptam, kipróbáltam..
Úgy látszik picit nagyobb a szövése, mert valamivel nagyobb lett a már meglévőnél, de van másik hardanger anyagom is / amiből először dolgoztam elfogyott, és Juditnál most már másfajtát lehet rendelni/, így már 3 méretben készültek, de ez nem gond.


Van egy minta sorozat, az első komoly hímzést, egy dobozkát ebből készítettem.
Azóta tervezem, hogy mindet megcsinálom, egyet sikerült is, de majd most......
Elővettem a mintát, előkészítettem fonalat mindent, és megcsinálom őket, de úgy, hogy a doboz mintájából is legyen egy dísz.




Köszönöm, hogy nálam jártál.

2017. december 27., szerda

Ennyi a sok


Félre ne értsétek, nem kérkedni szeretnék vele, csak mutatom, hogy ez a rengeteg anyag amit kaptam, életem végéig sem fogy el talán.
Majd találok megoldást.
Amikor fotóztam akkor láttam, hogy panama anyag is van közötte, és 32 ct-s is, egy baja van, festeni nem nagyon lehet őket, vagy csak nem sikerült az első próbálkozásom, denem adom fel.
Pici darabokkal kezdem, ha nem jó, akkor legalább nem vész kárba nagyobb mennyiség.



Köszönöm, hogy nálam jártál.

2017. december 26., kedd

Van, ami már megérkezett.....

Néhány dolog már a gazdájánál van, de még mindig van titkos munka, ami később válik mutathatóvá.

Tavaly egy nyereményjátékon nyertem egy kivarrható karácsonyi díszt Évitől, ami nagyon megtetszett a barátnőmnek is.
Évi engedélyével készítettem néhányat.



Van egy kisfiú, akire néha vigyázok, / kicsit rokoni kapcsolat is összeköt bennünket az anyukájával /, az Ő nővére kérte a dobozt az Édesanyjuknak.




Karácsony előtt óriási meglepetés ért. A volt kolléganőm Édesanyámhoz beadott kettő, igen,jól olvassátok kettő nagy szatyor hímzővásznat / kongré, aida 14, 16 ct-s, 28 ct-s anyag, Lindára hasonlító anyagok, hardangernek kiváló /, hogy selejtezéskor találták, én biztosan tudom hasznosítani.
El sem merem mondani, kb. mennyi ez értékben, viszonyításképpen előtte vetem 50 cm kongré anyagot, 1500 Ft volt az ára, szóval, sok.

Köszönetképpen többek között ezt vittem





Készült még két olyan hímzés, ami titkos, majd csak január közepén válik publikussá.

Köszönöm, hogy nálam jártál.

2017. december 25., hétfő

Javítás

Az előző bejegyzésem kicsit félreérthetőre sikerült.
Nem azért jártam a kórházat, mert beteg voltam, szerencsére.
A lányomat és a menyemet vittem be, jártam Hozzájuk látogatni, bevinni amit éppen szerettek volna, majd természetesen nem egy napon jöhettek haza, mentem értük.

Szerencsére én nem vagyok beteg, igaz fájnak a térdeim, a derekam, a bal vállam, de ezekről nem beszélek, hisz ha én is kidőlök, akkor ki lenne a betegápoló.

A mai napot lustálkodással töltöttem, pihentem, varrogattam.
Annyira lusta voltam, hogy még rá sem töltöttem a gépre a képeket a karácsonyi varrományaimról, nem tudom mutatni őket, de ami késik nem múlik.
Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy alszom délután, de most sikerült egy órát pihenni, ennek ellenére úgy érzem magam, hogy mindjárt leesek a székről, annyira álmos vagyok. 
El is köszönök, megyek aludni.



Köszönöm, hogy nálam jártál.