2016. május 31., kedd

Levendulás


Készítettem néhány újabb levendula zsákot és párnácskát.



Már az új tulajdonos élvezheti az illatát.

Képzeljétek milyen nagy fába vágtam a fejszémet.
Még áprilisban megkerestek a volt munkahelyemről, vagyis az Óvodai Igazgatóságtól, hogy hetente két délután nem mennék-e az egyik óvodába helyettesíteni.
Akkor megijedtem a lehetőségtől, mégiscsak 5 éve már, hogy csak mint vendég jártam az óvodában, és nemet mondtam.
Tegnap ismét megkerestek, ma már a szerződést is aláírtam, a jövő héttől hétfőn és kedden délután ismét óvónéni leszek, legalább is júniusban, de hosszabb távon is számítanak rám.
Izgatottan várom a kihívást.

Köszönöm, hogy nálam jártál.

2016. május 20., péntek

Tartozások

A börzére készülődésközben nem nagyon mutattam semmit, pedig több mindent csináltam.
Szerettem volna megköszönni Beátának a csodaszép neszit, de tudtam szokott nálam nézelődni, ezért amíg meg nem kapta a csomagot nem szerettem volna elrontani az örömét.
Ezt a kulcsos szekrényt küldtem köszönetképpen


A börzére készültek:








Levendulával töltve. A minta csak egy részlet abból az illatpárnából, amit Ritától kaptam, nagyon tetszik biztosan kivarrom az egészet.



Ezen még van mit javítani


A volt kolléganőm kért meg rá, hogy a csoportból egyetlen kislány búcsúzik az óvodától csinálnék-e tarisznyát.
Most nem csak a hímzést készítettem, az egész az én művem,ilyenre sikerült



Nagy öröm van Nálunk.
A fiamék szeptemberben összeházasodnak a kedvesével.
Abban a megtiszteltetésben van/volt részem, hogy én mentem el a leendő menyemmel ruhát nézni.Az egyik szalonban megmutattam a gyűrűpárnáimat és a köszönő ajándékokat is. Nagyon tetszett a hölgynek, megkért küldjek Neki fotókat, mert szeretné felvenni a kínálatukba őket.
A végén még elindul valami?
A legutóbb ezeket készítettem:




 Levendulával töltve




Köszönöm, hogy nálam jártál.

2016. május 10., kedd

Egy börze tapasztalatai

Szombaton megtörtént a nagy esemény, ott voltam a börzén.
Háát, mit mondjak.
Igazából ez az egész arról szólt, hogy a maradék kézműves dolgaidat elhozhattad, árulhattad, illetve a kész termékeidet megmutathatod a nagyközönségnek / csak mutatni, árulni nem /.
Ha van rá igény barkácsolhatsz is a látogatókkal, vagy pénzt kérsz a tudásodért, vagy a felhasznált anyagért.
Na, erre nem volt igény......
Én nem biztos, hogy el mertem volna hozni azokat a maradékokat, amiket ott láttam.....
Látogató alig volt, bár a szervező szerint elég sokan voltak.....mi van akkor, ha kevesen jönnek?
Az emberek nézelődtek, még a névjegykártyát sem nagyon akarták elfogadni, inkább a kézművestársak vitték.
Biztosan az is közrejátszott, hogy a város főterén egész napos rendezvényen vehettek részt a családok, most volt az Európa nap is.
Műsorok, népi játékok, kirakodó vásár,,,,stb.
Te hova mentél volna? Napsütés, zene......a börze egy zárt helységben
Azt hiszem mindent elmondtam :(
Jöjjenek a képek:


Szerénységem


Alkotásaim egy része


A lányom üvegképei katalógusformában képviseltették magukat


Kedves Ismerősöm alkotásaival osztoztunk az asztalon




A szolnoki csipke


Így készül a vertcsipke



Ezek eladók













Szintén megvehető


Ez egy nagyon érdekes dolog, kumihimó, hasonló a körmöcskéhez


Harisnyavirágok


Papírfonással készült táskák

2016. május 4., szerda

Életjel


Nem vesztem el, de gőzerővel készülök a szombati bemutatkozásra.
Itt Szolnokon egy börze kerül megrendezésre, ahol én is az egyik résztvevő leszek.
Egyenlőre csak tájékozódom, szeretném, ha megismernének, később majd meglátjuk.
A jövő héten majd beszámolok a látottakról, a tapasztalataimról.








Köszönöm, hogy nálam jártál

2016. május 2., hétfő

Születésnapra


Két barátnőmnek is most volt a születésnapja.
Sajnos úgy alakult, nem tudtam ott lenni, így az ajándékokat sem tudtam átadni, de itt megmutatom.



A vendégköszöntő egy sorozat része, az őszi, téli már a barátnőmnél van, most a tavaszit készítettem el, hamarosan megkapja a nyárit is.


Egy újabb zsepitartó is készült, ez a másik barátnőmé lesz. 
Csináltam még egy könyvjelzőt is, de azt feladtam csomagban, fotót viszont nem csináltam, remélem hamarosan megérkezik a kép, akkor meg tudom mutatni.
Szeretném mind a kettőt személyesen átadni, hamarosan sort kerítek rá. 

A posta jóvoltából a húsvéti képeslapok majd két hét késéssel érkeztek meg, mivel későn kapcsoltam, mindenki ilyet kapott, csak a karton színe volt más.





Köszönöm, hogy nálam jártál